Eleget alszom, mégis miért vagyok fáradt egész nap?

Hiába alszom eleget, mégis enervált és fáradt vagyok?

Azon kívül, hogy eleget és jól alszunk, fontos az is, hogy testünk természetes ritmusára, a biológiai óránkra hallgassunk. Talán észre sem vesszük, de szervezetünk ritmusa a nappal-éjszaka folyamatos váltakozásához alkalmazkodik.

Mi az a Cirkadián ritmus?

Cirkadián ritmusnak a Föld mozgásával és a fény-sötétség váltakozásával szinkronban lévő, 24 órás ritmikus ismétlődést nevezzük, amely sejtszintű biokémiai változásokat okoz az élő szervezetekben.

A cirkadián ritmust testünk biológiai órája irányítja, azt pedig a természetes fény szabályozza.

A cirkadián ritmus szerint működik sejtjeink napi ritmusa, és ez befolyásolja például az alvásmintázatunkat, a vérnyomásunkat, az anyagcserét és az immunrendszerünket, de hangulatunkat, érzelmeinket, kognitív kapacitásunkat is.

Ha átfedésben van a biológiai óránk a külső környezettel, akkor harmonikusabbak egészségesebbek vagyunk, jobban működünk.

 

Mi történik, ha elhanyagoljuk?

Sajnos naponta tesszük kemény kihívások elé a belső ritmusunkat és szervezetünket olyan tevékenységekkel és szokásokkal, melyekkel teljesen összezavarjuk azt.

Amikor össze-vissza ritmusban élünk, bulizunk, éjszakázunk vagy jet legünk van, akkor nemcsak szenvedünk ettől, de az egészségünket is kockára tesszük.

Az egyik legfontosabb ismétlődő életritmusunk az alvás-ébrenlét ritmusának zavarát számos tünet jelzi: álmatlanság, napközbeni aluszékonyság, emésztési zavarok, ingerlékenység, hangulatzavar, koncentrációs nehézségek.

Nemcsak előnyös tehát figyelembe venni a bioritmusunkat, de kifejezetten hátrányos nem figyelembe venni.

Ha megzavarjuk a cirkadián ritmusunkat éjszakai ébrenléttel, ilyenkor több mint ezerféle (!) olyan gén károsodik és válik működésképtelenné, melyeknek a meghibásodások kijavítása, a védelem, és a regenerálás lenne a feladata.

Vagyis sokkal gyorsabban öregszünk ilyenkor és nagyobb valószínűséggel betegszünk meg.

És ehhez nem kell kevesebbet sem aludni! Elég csak négy órával eltolni (lásd jet leg) a napi ritmust (megtartott alvásmennyiség mellett).

Ezért káros az alvásidő ébren töltése, illetve a nem megfelelő időben végzett alvás.

Mi segíthet egy egészséges ritmus kialakításában?

  • Igyekezz 22 óra előtt már ágyban lenni és 8 órát aludni!
  • A hálószobában ne legyenek készülékek, se TV, se számítógép, se telefon közvetlenül lefekvés előtt semmilyen elektronikus eszköz képernyőjét ne nézd, főleg ne huzamosabb ideig, hogy a melatonin termelés beinduljon és pihentető legyen az alvásod.
  • Szellőztess ki, sötétíts be és állítsd be a megfelelő hőmérsékletet!
  • Ha este nehéz kikapcsolni, igyál egy nyugtató hatású gyógynövényteát, hallgass relaxáló zenét, vegyél egy forró fürdőt vagy végezz könnyed nyújtógyakorlatokat!

 

A sejtek inzulinrezisztenciája reggel és este a legnagyobb, ezért:

  • Reggel és este ne fogyassz gyorsan felszívódó szénhidrátokat!
  • Gyümölcsöt csak a tízórai és az uzsonna közötti időben egyél!
  • Igyál minél több vizet napközben, esetleg gyógyteát, a cukros üdítőket mellőzd!
  • Lefekvés előtt 3-4 órával pedig már ne egyél!

 

Kezdj el újra sportolni! Mozogj minden nap! A korlátozások fokozatos feloldásával egyre több a lehetőség újra a közös, csoportos mozgásra. Hívd el az egyik barátodat is, így nagyobb a motiváció! Ha kipróbálnád a szabadtéri edzést a feltöltő friss levegőn, csatlakozz hozzánk!  Az edzésekről, órarendről bővebben itt olvashatsz.

Ha megnézed a cirkadián ritmus képét, látod, hogy 17.00-tól éri el a szív és érrendszer a maximumot és az izomerő ilyenkor aktiválható a legjobban. Ezután nem is kétséges, hogy a 17.30-as edzés szerdánként mindenkinek csak a javára válhat!

 

 

Megosztás

Hasonló Cikkek

Mitől funkcionális egy edzés?

A funkcionális edzés lényege, hogy a testet egészként kezeli; nem külön, az egyes izomcsoportokra helyezi a hangsúlyt, hanem összetettebb

Kompár Zsófia

FUNKCIONÁLIS TRÉNER, SZEMÉLYI EDZŐ, CSOPORTOS FITNESS OKTATÓ

A változás természetes (…), és biztos, hogy befolyásolható. Csak rajtunk múlik, hogy milyen irányba.

Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról

Edzés, receptek, tippek, trükkök és még sok más

Ezek is érdekelhetnek

Életmód

A tavasztól vagyok fáradt vagy más oka van?

Létezik tavaszi fáradtság? A tavaszi fáradtság nem mítosz, létezik, de nem betegség, hanem szervezetünk átállása a télről a tavaszra. A negatív tüneteket azért érzünk ilyenkor,

Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!