Spórolási ötletek a háztartásban – Én így csinálom

Nekem a spórolás nem teher, inkább kreativitás és jó érzéssel tölt el, ha egy újabb ötletet próbálhatok ki vagy én jövök rá valamire. 

Persze könnyebb sokszor a kényelem miatt a drágább megoldásokat választani de egy kis erőfeszítéssel hamar ki tudnak alakulni jó szokások, amik idővel már nem is jelentenek majd megerőltetést, mert beépülnek az életünkbe, úgy mint a fogmosás vagy a napi tusolás. 

 

Hát akkor hogyan is spórolok én?

 

Hetente egyszer szoktam bevásárolni a piacon és egy üzletben, ahol jó árakon kapom meg a számomra fontos árukat. Nem mindegy hol vásárolok. Vannak drága üzletláncok.  A múltkor megdöbbentett, hogy az egyik üzletben 870 ft-ért láttam a csicseriborsó konzervet, a másikban pedig 250 ft-ért.

Ha nem vagyunk tudatosak és előrelátók, akkor a tervezés hiánya miatt gyakran az épp utunkba eső boltba vásárolunk és mindegy, hogy mennyibe kerül megvesszük amire szükségünk van.

 

A piacon mindig az idény zöldségeket, gyümölcsöket keresem és mostanában fedeztem fel, hogy a kicsit sérült vagy már nem túl szép árukat egész olcsón lehet megvenni. Én pedig készítek belőle pár napon belül valami finomságot, amit ha megrendelnék 2000 ft lenne, így meg 2-300 ft-ból megúszok egy ebédet.

 

Nagyon szeretek lekvárt, lecsót eltenni télire. Mindig megkérdezem a piacos árusokat (jóban vagyunk), hogy mikor lesz a legolcsóbb az adott gyümölcs vagy zöldség és így tudom mikor kell vásárolni. De a szedd magad helyszíneken is nagyon jó áron juthatsz hozzá ezekhez.

Ha pedig egy baráttal vagy többen összefogva készítjük el a finomságokat hamarabb, könnyebben kész lesznek és jó társaságban telik az idő 🙂

Sokszor nagyobb kiszerelésben olcsóbban tudsz vásárolni. Mindig érdemes az áruk kilós árát nézni és úgy összehasonlítani a termékeket.

Reggelire gyakran zabkását eszek. De a zabból szoktam házilag lisztet is darálni, amiből pedig finom sütik, palacsinták  készülnek. Zabot használok a növényi tej elkészítéséhez is. Vagyis sok fogy belőle.

Felfedeztem hogy lehet rendelni 5kg-os kiszerelésben, ami olcsóbb mint a boltban. Tudatosan szoktam figyelni hogy mikor vannak akciók és olyankor olcsón bevásárolok 10 kg zabot, ami gondolhatjátok, hogy sokáig kitart.

 

Vannak olyan konyhai gépeim, amik szintén segítenek spórolni. Bár egyszer meg kellett venni de hamar visszahozták az árukat. Ilyen pl. a növényi tej készítő gépem. Egy liter növényi tej a boltban 500 ft-tól kezdődik és határ a csillagos ég. Én pedig attól függően hogy milyen tejet csinálok 100, max.150 ft-ból készítek el 1 litert.

A másik kedvencem az elektromos kuktám, amit ajándékba kaptam. A múltkor a húslevest 30 perc alatt készítettem el benne, ami amúgy 2-3 órás főzési idő lenne a gáztűzhelyen. Ezzel is pénzt spóroltam és az íze ugyanolyan tökéletes 🙂

Ráadásul magammal vihetem az utazásokra és rengeteg ételt tudok benne elkészíteni rövid idő alatt kevés erőfeszítéssel.

 

Sokan macerésnak tartják hogy maguk készítsenek el finomságokat, pedig egy csomó minden pár perc alatt kész. Ugyanezeket a dolgokat a boltban sokkal drágábban tudnám megvenni, ezért én inkább magam csinálom meg házilag. Ilyen pl. a humuszkrém. Mindent beleteszek egy daráló gépbe és 1 perc alatt kész. Ráadásul nincs benne semmi ízfokozó, tartósítószer, plusz cukor és finomabb is mint a bolti. De ugyanígy tudsz készíteni sokféle krémet pl. babból, padlizsánból, vöröslencséből, stb.

A reggeli granolámmal is ez a helyzet. Pár perc alatt összekeverem a hozzávalókat és a sütőben 15 perc alatt elkészül. Olcsó, finom, gyors. 

Ezeket a szokásokat én is kis lépésekben alakítottam ki. Így sikerülni fog neked is. Már várom, hogy mi lesz a következő felfedezésem, amivel pénzt és időt takarítok meg. Legyen a spórolás egy kreatív játék, amiben örömödet leled 🙂

 

Megosztás

Hasonló Cikkek

Kompár Zsófia

FUNKCIONÁLIS TRÉNER, SZEMÉLYI EDZŐ, CSOPORTOS FITNESS OKTATÓ

A változás természetes (…), és biztos, hogy befolyásolható. Csak rajtunk múlik, hogy milyen irányba.

Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról

Edzés, receptek, tippek, trükkök és még sok más

Ezek is érdekelhetnek

Életmód

A tavasztól vagyok fáradt vagy más oka van?

Létezik tavaszi fáradtság? A tavaszi fáradtság nem mítosz, létezik, de nem betegség, hanem szervezetünk átállása a télről a tavaszra. A negatív tüneteket azért érzünk ilyenkor,

Életmód

Az alattomos pluszkiló gyáros

Csipegetsz, nassolsz, majszolgatsz akár hétköznap van, akár hétvége, akkor is, ha jó a kedved akkor is, ha rossz, a tv előtt, a gép előtt, telefonnal

Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!