Kell nekem a kollagén? Táplálékkiegészítők 2. rész

Ugye Te sem eszel sűrűn körömpörköltet, kocsonyát vagy pacalt? Miért is lenne erre szükség? Hát a kollagén miatt. De miért ennyire fontos a kollagén? Egy újabb divathullám?

 

Mi is pontosan a kollagén?

A kollagén egy olyan fehérje, amely fontos alkotóeleme a csontoknak, fogaknak, izmoknak, ízületeknek, kötőszöveteknek és a bőrnek. Ez a fehérje úgy viselkedik, mint egy ragasztó, hiszen mindent összetart, továbbá rugalmassá varázsolja a szöveteket.

 

Mi történik, ha nincs belőle elég?

Testünk képes arra, hogy természetes úton, saját maga állítsa elő a kollagént, ugyanakkor ahogy öregszünk, a kollagéntermelés mértéke folyamatosan csökken. Ez a folyamat már valahol 20 és 25 éves kor között megkezdődik, ettől kezdve éves szinten nagyjából 1%-kal csökken a szervezet által termelt kollagén mennyisége. A kutatások szerint 80 éves korunkra a kollagénszintézis már mintegy 75%-kal esik vissza, s ez a drámai csökkenés bizony jelentősen hozzájárul:

  • a szövetek elöregedéséhez,
  • a bőr petyhüdtté válásához
  • ráncok megjelenéséhez
  • az ízületek degeneratív betegségeihez
  • csontok sérülékenyebbé válásához
  • sebgyógyulás lassulásához
  • az artériák falának rugalmatlanná válásához
  • izmok lassabb regenerációjához

Nagyon keveset juttatunk be természetes formában a szervezetünkbe, hiszen manapság már csak ritkán eszünk olyan ételeket, mint például különféle porcok vagy inas húsok.

Milyen fajtái vannak?

Többféle kollagén fehérje van, de az emberi szervezet kollagén fehérjéinek kb. 90-95 %-át az I-es típusú kollagén adja, 5%-ot a II-es és III-as típusú tesz ki, és pár százalékot a többi fajta. Tehát ebből látszik, hogy az I-es típusú a legfontosabb. A II-es típusú csak az ízületek védelmében játszik szerepet, és ezt hal vagy csirkeporcból nyerik ki. A kollagén peptidek már elő vannak emésztve, így azonnal felszívódnak – ezek a leghatásosabbak.

 

Miért jó ez nekem? 

  • a kollagén azáltal, hogy növeli a csontok, a porcok, az inak és az ízületek rugalmasságát, egyben erősíti is azokat, hiszen sokkal stabilabbak lesznek
  • enyhíti a sportolás következtében kialakuló ízületi fájdalmakat
  • csökken a sérülések esélye, hiszen a testünk sokkal ellenállóbbá válik
  • segíti az izmok regenerációját
  • enyhít az emésztési problémákon
  • javítja és megőrzi a bélrendszer egészségét
  • segíti az egészséges bélfal fenntartását, aminek köszönhetően sokkal könnyebben tudja felvenni a szervezetünk a tápanyagokat, a vizet és az ásványi anyagokat, viszont a kórokozók nehezebben jutnak be
  • csökkenti a ráncokat, feszesíti a bőrt, erősíti a hajat és körmöket
  • egészségesen tartja a szemünket

 

Milyen formája a megfelelő?

Ideális az lenne, ha kollagén-típusú fehérjékből fedeznénk a fehérjebevitelünk felét!

Mivel azonban kevés olyan táplálékot fogyasztunk, amivel megfelelő mennyiségű kollagén jutna a szervezetünkbe, fontos lenne táplálékkiegészítővel pótolni. Érdemes utánanézni minőségi terméknek, és nem a legolcsóbbat választani. Az I-es típusú kollagén lehet sertésből, marhából vagy halból.

Autoimmun betegségek esetén a halkollagén fogyasztása az ajánlott.

Sokszor feltett kérdés, hogy jó-e a zselatin kollagén helyett? A kollagén peptidek és a zselatin nem ugyanaz a kiegészítő. A zselatin a főtt kollagén formája és sokkal kevesebb szívódik fel belőle továbbá sokkal nehezebben emészthető, mint a kollagén peptid.

 

Mennyi az annyi?

Az I-es típusú hidrolizált (előemésztett!) kollagénből  a 2,5 g- 10 g közti mennyiség fogyasztása a hatásos; a II-es típusúból pedig 0,5 g – 2g.

A kollagéneknek van egy dalton száma, ami a felszívódásukat, emészthetőségüket mutatja. Az 5000 dalton alatti mennyiségek a legjobbak.

 

Mikor kéne szednem?

Reggelihez és/vagy lefekvés előtt, vagy edzés előtt egy órával fogyasztva hasznosul a legjobban.

Rossz alvóknak érdemes lefekvés előtt fogyasztaniuk, mert magas glicin tartalmánál fogva segíti a jobb, pihentetőbb alvást és gyorsabb elalvást.

 

Hogyan?

A kollagén peptidek  por alakú formában kaphatóak, ami ideális lehet meleg italokhoz, sült árukhoz, smoothiek-hoz és egyéb élelmiszerekhez adva kellemetlen ízek nélkül. A kollagén peptidektől nem lesz zselatinos állagú a forró italod, ha hozzáadod. Gyorsan feloldódik, és nem változtatja meg az ételek textúráját.

A hideg italok alsó részén kis csomók alakulhatnak ki, így érdemes inkább meleg italokban, például forró kakaóban, kávéban és teában fogyasztani.

 

Amiben nekem segített…

Egyszer régebben elkezdett kattogni az egyik térdem, alapvetően minden ok nélkül. Megijedtem, hogy idővel fájni is fog, ezért egy szakember javaslatára csináltam egy 3 hónapig tartó, nagyon intenzív, meglehetősen drága, speciális kollagén-kúrát. Eléggé szkeptikus voltam, hogy valóban használni fog-e a kúra, vagy csak a pénztárcám bánja. A második hónap közepén már teljesen elmúlt a kattogás és azóta sincs szerencsére semmi problémám a térdemmel, pedig ez a dolog nagyjából 3-4 éve történt.

Ezen kívül, a kollagén hatására folyamatosan tapasztalom a simább, feszesebb bőrt, az erős körmöket.

Tehát, ha jót akarsz magadnak, tégy egy próbát! Csapasd a kollagént! 🙂

Megosztás

Hasonló Cikkek

A hízás 10 leggyakoribb oka

Az elhízás csak a jéghegy csúcsa, valaminek a  következménye. Ahhoz, hogy kezelni tudd a(z) (el)hízást,  elsősorban nem a tünetet

Mitől funkcionális egy edzés?

A funkcionális edzés lényege, hogy a testet egészként kezeli; nem külön, az egyes izomcsoportokra helyezi a hangsúlyt, hanem összetettebb

Kompár Zsófia

FUNKCIONÁLIS TRÉNER, SZEMÉLYI EDZŐ, CSOPORTOS FITNESS OKTATÓ

A változás természetes (…), és biztos, hogy befolyásolható. Csak rajtunk múlik, hogy milyen irányba.

Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról

Edzés, receptek, tippek, trükkök és még sok más

Ezek is érdekelhetnek

Életmód

A tavasztól vagyok fáradt vagy más oka van?

Létezik tavaszi fáradtság? A tavaszi fáradtság nem mítosz, létezik, de nem betegség, hanem szervezetünk átállása a télről a tavaszra. A negatív tüneteket azért érzünk ilyenkor,

Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!